GYIK

Dr. Zsiga Mária gyermek szakorvos szakmai vélemény

Az alapítvány munkáját a kezdetektől figyelemmel kísérem. Fontosnak és lényegesnek ítélem meg, hogy az ott dolgozó munkatársak emberi szempontból közelítik meg munkájukat. Az emberekkel való kapcsolat, az odafigyelés, valamint a személyes kontaktus kialakítása elsődleges szempont náluk. Többen a munkájuk mellett, szabadidejüket áldozva fel segítenek a csoport munkájában, ki-ki a maga szakterületén. Munkájuk során több olyan területen érnek és értek el eredményeket, melynél az orvostudomány már tehetetlen.
– 44 éves nő 4 esetben recidivált mélyvénás trombózis után teljesen felépült 8 hónapig tartó kezelés után. Állapota stabil, gyógyult több, mint 1 éve.
– a színvakon született 23 éves lány 4 és fél diotriás szemüveget viselt. Egy éve, hogy szemüveg nélkül olvas, és szemorvosa által is megállapítottan színesen látja a világot. A kezelése 2 hónapig tartott.
– Discus hernia miatt gerincműtétre váró 29 éves fiatalember egy hónapos kezelés következtében bizonyult gyógyultnak.
– tolókocsira ítélt gerincvelő haránt laesid miatt gerincsérült autóbalesetet szenvedett férfi lécsőn jár és kertészkedik egy év kezelés után.
– a 13 éves mandulaműtét következtében izületi gyulladásban (reumás láz, polyarhritis) szenvedő, s ettől lebénult kislány újra jár, fájdalmai csökkentek. A kezelés fél éve folyamatosan tart.

Az eredmények ezzel még nem értek véget, hisz az orvosilag is bizonyítottan gyógyult betegek száma egyre nő, mely az alapítvány munkájának eredményességét bizonyítja.

Budapest, 1999 május 17.

Dr. Zsiga Mária
gyermek szakorvos

Beszámolók 1 – rosszindulatú daganat kezelése

“Ma voltam a háziorvosomnál!!!!!Előzőleg 2 nappal azelőtt látott mielőtt elmentem hozzád az első kezelésre. Ma a szemembe nézett és azt mondta: É. szép vagy, tiszta a nézésed, ki vagy virulva. Elmondtam, hogy az alternatív gyógyászatot választottam, amivel egyet értett. Továbbá elmondtam, az általad alkalmazott terápiát. Ez lenyűgözte és nagyon érdekli. A tegnapi sikeres önálló kezelésem is hozzájárult ahhoz, hogy ragyogjak. 3 hét alatt annyira látványos a leletem, az eredmény, hogy azt mondta, folytassam ezt az utat. Gitta, ma sírtam örömömben. Annyira felszabadtult vagyok és békés….érdemes volt kitartani. Sokkal gazdagabb lettem, hiszen olyat élek meg, ami számomra semmilyen anyagi értékkel nem lehet összehasonlítani.

Beszámolók 2 – izületi gyulladás

14 évvel ezelőtt volt először izületi gyulladásom. Orvosi kezelést vettem igénybe. A sok gyógyszertől az epém kikészült. Ekkor ajánlották nekem Gittát. Kezelésre jártam hozzá. Meggyógyultam. Azóta gyógyszert nem szedtem. Most ősszel újra előjött a vállgyulladásom. Újra kezelésre járok. Érzem a javulást Gitta csodálatos kezétől.
N.né

Dr. Ranschburg Jenő klinikai gyermekpszichológus: Szakmai vélemény 1. rész

Dr. Ranschburg Jenő szakmai vélemény 1. rész, 1999. május 12.

A “Tét a Lét” Alapítvány Kuratóriumának felkérésére – mivel az adott Alapítvány tevékenységét megalakulása óta figyelemmel kísérem – készséggel vállaltam a működésükről kialakított szakmai véleményem írásos összefoglalását.

1. A betegek bizalommal fordulnak az alapítványhoz, és ezt a bizalmat a terápia folyamatában nem veszítik el. Ennek legfőbb oka az, hogy az Alapítvány szakemberei eredményesen dolgoznak, magam is számos esetben tapasztaltam a betegek állapotának javulását, a pszichés és a fizikai státusz pozitív módosulását.

Dr. Ranschburg Jenő: Szakmai vélemény 2. rész

2. Tapasztaltam azt is, hogy az Alapítvány “szakmai stábja” nagyon emberségesen, maximális empátiával foglalkozik a segítséget igénylő emberekkel, így a terápiás munka légköre, hangulata igen kedvező. Ez a tény nem csak az Alapítvány tevékenységének morális megítélésében játszik fontos szerepet, de nyilvánvalóan kedvezően befolyásolja a terápiás munka színvonalát és eredményességét is.

Dr. Ranschburg Jenő: Szakmai vélemény 3. rész

3. Szakmailag igen jelentősnek ítélem, hogy az Alapítvány szoros kapcsolatot tart fenn a hagyományos orvoslás és pszichoterápia képviselőivel. Törekszenek arra, hogy a terápia folyamatában tekintetbe vegyék a “klasszikus gyógyítás” szempontjait és instrukcióit, így tevékenységük nem a hagyományos gyógyító munka alternatívája, hanem annak segítője, kiegészítője.

Uza Gitta: Milyen betegségtípusok esetén forduljon alapítványunkhoz?

A következő betegségtípusok esetében az Uza Gitta energetikai kezelés segítségével jelentős eredményeket tudhatunk magunkénak, klienseink életminősége jelentősen javul:

Alzheimer-kórban szenvedők életminőségének jelentős javulásáról számolhatunk be.
Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt, olyan mértékig, ami a normális napi életvitelt, önellátást is lehetetlenné teheti.

Parkinson-kórban szenvedők életminőségének javulásáról számolhatunk be. A Parkinson-kór idült, progresszív, ismeretlen eredetű betegség, mely az agyi ún. extrapiramidális, dopamin ingerületátvivő anyaggal működő agyi területek pusztulásával jár.

Agyi történések esetében a kezelés kiemelt eredményeket hozhat. A jól ismert Stroke egy gyűjtőfogalom, ami magába foglalja az agy hirtelen bekövetkező keringési zavarait (szélütés, agyi infarctus, agyvérzés).

Szklerózis multiplex-ben szenvedő klienseink életminősége jelentős javulást mutat. A szklerózis multiplex az idegrendszer idült, gyulladásos betegsége, amelyben időnként javulhat a beteg állapota, ám ezt visszaesések követik, s emiatt fokozatosan romlik az életminősége.

Mozgásszervi megbetegedések, gerinc és hátfájás, idegbecsípődés, lumbágó, gerincsérv, csigolyaelmozdulások, nyaki fájdalmak, vállfájdalmak, gerincferdülés, porckopás, csontritkulás kezelésében kiemelt eredményeket tudhatunk magunkénak. Ezek a betegségek már fiatal korban is jelentkezhetnek, ezért az energetikai kezelést a fiatal korosztály számára is ajánljuk.

Az Uza Gitta energetikai kezelés hatékony segítséget nyújt klienseinknek a pszichés betegségek kezelésében. A szorongásos és depressziós zavarok, az életvezetési nehézségek, a kényszer- és pánikbetegségek eredményes kezelésében nagy tapasztalattal rendelkezünk. Forduljon hozzánk bizalommal!

Bővebb információért keresse bizalommal Uza Gittát.

Uza Gitta energetikai kezelés: Mi jelent az Uza Gitta Metódus?

Az Uza Gitta Metódus egy védett parapszichológiai kezelés. Olyan gyakorlatot jelent, amelyben szakképzett segítők védelmében saját öngyógyító energiáiddal lépsz kapcsolatba.

Az Uza Gitta Metódus nemcsak megtanít arra, hogyan kerülj kapcsolatba saját öngyógyító energiáiddal, de arra is megtanít, hogyan használd veled született képességeidet, hogy kiegyensúlyozott, egészséges életet élj.

Bővebb felvilágosításért keresd bizalommal Uza Gittát.

Uza Gitta energetikai kezelés: Mi történik az energetikai kezelés közben?

A gyakorlat közben ösztönösen, intuitív módon kezd el mozogni tested és szakképzett segítők védelmében automatikusan bekapcsolod a saját öngyógyító mechanizmusod.

A gyakorlat nem irányított folyamat. Energetikai kezelés, amelynek hatására
a kliens önmagát kezeli ösztönösen különböző természetgyógyászati technikák alkalmazásával anélkül, hogy azokat bármilyen formában is tanulta volna.

A gyakorlat közben halk zene szól. Lehetőséged van egyéni kezelésen részt venni illetve csoportos kezelés keretén belül tapasztalhatod meg az öngyógyítás csodálatos érzését.

Bővebb felvilágosításért keresd bizalommal Uza Gittát.

Uza Gitta energetikai kezelés: Miben segít nekem az Uza Gitta módszer?

Az Uza Gitta Metódus egy olyan energetikai kezelés, ami a bennünk rejlő öngyógyító mechanizmust hozza felszínre. Különböző testi és lelki problémák egyénre szabottan oldódnak meg.

Az elvégzett mozgássorozatok eredményeképpen oldódik a depressziós állapot, javul vagy stagnál a daganatos betegek állapota, regenerálódnak a mozgásszervi problémákban szenvedők.

Bővebb felvilágosításért keresd bizalommal Uza Gittát.

Uza Gitta energetikai kezelés: Mennyi ideig tart az energetikai kezelés?

Az első találkozás egy egy órás intim beszélgetésből áll.

Ezt követi az energetikai kezelés ca. 30 percet vesz igénybe. A legtöbb esetben már az első kezelést követően javulás érzékelhető. Az ismétlés kezdetben heti egyszer ajánlott.

Bővebb felvilágosításért keresd bizalommal Uza Gittát.

Uza Gitta: “Tét a Lét” Mit is jelent igazán?

A lét, vagyis a létezés e világi életünkkel nem fejeződik be, halálunk után is folytatódik. A LÉT ÖRÖK!
Meg kell értenünk, hogy magatartásunkat meg kell változtatni, mert a “Tét a Lét”! Világunkban az igazi feladat az emberi lét milyensége!
Feladatunk a szellemi tőke világának a megteremtése, az emberek gondolkodásának kell megváltoznia. Saját spirituális lényünkre kell támaszkodnunk, hisz az ember maga is egy hatalmas spirituális lény. A szeretetet kell hirdetni ami nem más, mint úgy kell viselkednem másokkal, ahogy én is elvárom, hogy velem viselkedjenek.
Az embernek fel kell ismernie, hogy ura lehet saját életének, Isten révén. Minél több a jó gondolat, annál nagyobb a hatásuk a világban.
Az értelem az érzelmekkel ötvözve csodákra képes, – pusztán szellemi erővel.
Feladatvállalás a lét megmentése, beleértve az emberiséget, a létezés különböző, összes létező megnyilvánulási formáját az egész Univerzumban.
Isten teremtményei nem csak a Földön élnek és léteznek, segítséget a szellemvilágból a földön kívüliektől is kapunk. Ez a technika, mely korrekciónk alapját képezi nem más, mint gondolatébresztés, figyelemfelkeltés, a gondolkodás pozitív irányba történő terelése.

Archív újságcikk: Képes Újság „Varázslat” a második emeleten – 1. rész

A gerincsérves férfi fejen áll, a színvakon született lány színesben látja a világot, a hólyagrákkal műtött férfi a családi építkezésen téglát hord. Saját történeteiket mesélik, akik a Tét a Lét Betegségmegelőző Alapítvány parapszichológusainak segítségével gyógyulnak.
„A lényeg talán úgy fogalmazható meg, hogy imával gyógyító energiát hívunk le, s közben a gyógyító is, a beteg is meditatív állapotba kerül – mondja V.né T., aki maga is csatlakozott önkéntes segítőnek, miután 14 éves izomsorvadásban szenvedő kisfiát sikerült olyan jó állapotba hozni, amin az orvosok is csodálkoznak. – Nem törődtem bele a gyerek betegségébe, s szó szerint minden energiámmal gyógyítom” – fűzi hozzá.

Archív újságcikk: Képes Újság „Varázslat” a második emeleten – 2. rész

A 23 éves K. színvaksággal született, látáskárosodása 75 százalékos volt: – négy és fél dioptriás szemüveget viseltem, amivel az utca túloldalára sem láttam. Az volt a baj, hogy se közelre, se távolra nem láttam jól. Már több hónapja nem hordok szemüveget, s most úgy látok, mint korábban szemüveggel. Azelőtt olyan volt nekem a világ, mint a fekete-fehér film. Csak azt tudtam megkülönböztetni, hogy valami sötétebb vagy világosabb. A Parapszichológiai Akadémián ismertem meg a Gittáékat, s az egyik kezelés után, amikor körülnéztem, azt mondtam: „Hoppá, színes lett a világ…”

Archív újságcikk: Képes Újság „Varázslat” a második emeleten – 3. rész

R. Z.né a férje melletti széken ül, aki gerincsérvvel kínlódott jó ideje, de elkerülte a műtétet. Tíz perccel később látom: fejen áll, és a legkülönbözőbb tornagyakorlatokat képes elvégezni.
-Először édesapámmal jöttem ide, de fel sem mertem jönni, csak megvártam lent a kocsiban – meséli Cs. – Hólyagrákot fedeztek fel apámnál, de a műtét alatt távolból is segítették őt energiával. Az ő állapotának javulása adta a gondolatot a férjemnek, hogy szintén kipróbálja a médiumi gyógyítást. Én sosem foglalkoztam ilyen dolgokkal, gyanakodva fogadtam azt is, amit ők meséltek, és csak nehezen szántam rá magam, hogy feljöjjek ide. Itt valami boszorkányság folyik – gondoltam előítélettel. De egyszer rávettek, próbáljam meg magam is, milyen ez a meditatív állapot. Mivel egy méhen kívüli terhesség után erős fájdalmaim maradtak, gondoltam kipróbálom. Nemcsak a fájdalmaimtól szabadultam meg, hanem meglepődve tapasztaltam, milyen különös dolog történik velem. Elkezdtem látni az emberek auráját – persze először fogalmam sem volt, mit látok. Kiderült, jó médiumi képességeim vannak, úgyhogy most már elkezdtem tanulni a megfelelő tanfolyamokon, hogy értsem is, ami velem történik.

Archív újságcikk: Képes Újság „Varázslat” a második emeleten – 4. rész

Zs. úgy fogalmaz, itt elvarázsolták. Huszonkilenc éves, de olyan megerőltető fizikai munkát végzett, hogy gerincsérvet kapott. A legjobb úton volt a leszázalékolása felé, hiszen reggelente eltartott húsz percig is, míg fel tudott kelni, és minden mozdulat fájt. A csigolyái miatt állandó fejfájás is gyötörte.
-Már az első kezeléssel „helyreugrott” a csigolyám, és a fejfájást mintha elfújták volna – állítja. – Azóta hetente eljárok egy kis „varázslásra”. Elkerültem a műtétet, és százszázalékosan visszatért a munkaképességem.
Attól függően kinek mi a baja, önmagától „dolgozni” kezd: egy szőke hölgy a földre terített szőnyegen tekereg, a közelében lő férfi remegő kezét rázogatja. Kati a csukott szeme előtt matat a levegőben, mintha egy képzeletbeli távcsövet fókuszolna. Zs. fejen áll, bukfencezik, erősíti a gyógyult csigolyáit. A „varázslás” lényege, hogy mindenki azt tanulja meg, hogyan hozza működésbe saját öngyógyító mechanizmusát.

Balog Lajos válaszol: Mi az aurafotózás?

Az aurafotózás Információt ad a személy fizikai és szellemi aktivitásáról, energiájáról, képességeiről, rejtett képességekről és egészségi állapotáról.

Az aurafotó nemcsak láthatóvá teszi egy személy adott pillanatban érvényes energia állapotát, hanem több egymásután bekövetkezett mérés eredményeképpen (aurakontroll) meghatározható az adott személynél történt energiaváltozás, egészségi állapot változás.

Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt útmutatásul szolgál önmaguk megismeréséhez az auramérés. Az aura a lélek tükre!

További információért keresse bizalommal Balogh Lajost.

Balog Lajos válaszol: Milyen színű az Ön aurája? Indigó vagy kristály a gyermeke?!

Megtudhatja ha eljön hozzánk egy auramérésre.

Az aura mérés rendszer ( műszeres mérés ) azon felül, hogy mérhető adatokat ad az embert körülvevő energiarétegek állapotáról, a rájuk ható gyógyító energiák jelenlétéről, segítséget nyújt abban, hogy beállítsuk a belső egyensúlyunkat, harmóniánkat, amelynek kialakítása egy önálló terápia is. Az aura- és csakra kiegyensúlyozó és harmonizáló kezelés hatékonyabbá teszi más terápiák, gyógymódok alkalmazását is.

Bővebb információért keresse bizalommal Balogh Lajost.

Kaposi György rovata: Ép testben ép lélek 1.

Vigyázz a testedre, mert ez az egyetlen hely, ahol élhetsz. Határozd el, hogy 100 éves leszel! Egyél kevesebbet, és mozogj többet! Törődj többet egészségeddel. Mert, semmit nem ér a pénz, ha nem élvezheted!

Speciális, egyénre szabott, tartós fogyókúra koplalás nélkül (fül-akupunktúra, relax-reflexológia). Meddőség, menstruációs, hormonális problémák, mozgásszervi betegségek korrekciója. Csontrendszer, ízületek, lágyrészek mésztelenítése. SM, depresszió, keringési, belgyógyászati rendellenességek kezelése, orvosi háttérrel.

Bővebb felvilágosításért keresse bizalommal Kaposi Györgyöt.

Kaposi György rovata: Ép testben ép lélek 2.

Diagnosztikai és terápiás program, számítógépes állapotfelmérés és kezelés

Mint tudjuk, az egész világ, rezgésekből áll, ebből következik, hogy minden, mindennel összefügg, s minden hat az emberre is. Szervezetünknek, szöveteinknek megvan a saját rezgése. Betegség esetén ezek a rezgések eltérnek az optimálistól, így szervezetünk nem működik tökéletesen. Ezeknek a rezgéseknek a mérésével derülhet fény pl. betegségekre, allergiára, fertőzésekre.

HOGYAN TÖRTÉNIK A MÉRÉS ÉS KEZELÉS? A páciens, kényelmesen ül egy széken. A test bizonyos akupunktúrás pontjain, (bokák, csuklók, homlok) elektródák csatlakoztatása után indul a tesztelés. A művelet során, a szervezet által termelt hullámokat a számítógép összehasonlítja, az optimális hullámokkal. Az eljárás vér, fájdalom, és mellékhatásoktól mentes. Túlkezelés nem lehetséges.

Több mint 9600 szubsztanciára, (gombák, vírusok, méreganyagok, allergének, vitaminok, gyógynövények, érzelmi reakciók, az egyes szervek állapotának, optimális működésének vizsgálatára…, stb.) alkalmazható. Vizsgálja a szervezet reakcióit néhány perc alatt. Az öröklött, ill. kromoszóma jeleket értelmezi. A kapott eredmények 90-95%-ban pontosak.

A géphez csatlakoztatott számítógép a bevitt adatok alapján, megadja a harmónia felborulásának okát, és javaslatot tesz a gyógyulás elősegítésére. A program nemcsak a jelek vételére, a nem megfelelő rezgés levételére, hanem a hiányzó rezgések továbbítására is alkalmas a sejtek felé. A legfejlettebb biorezonanciás-, és frekvenciaterápiát alkalmazza.

EREDMÉNYESEN KEZELHETŐ PROBLÉMÁK, TERÜLETEK: (A teljesség igénye nélkül) NPL, gerinc csigolya, energiastabilizálás, elektromos akupunktúra, zsírégető-, csakra-, fájdalomcsillapító-, stressz-csökkentő-, szín- és meridián terápia, stb. Végül javaslatot kap a páciens, hogy szükséges-e további kezelés. Milyen további vizsgálatot lenne tanácsos elvégeztetni. Kitesztelhető, a program segítségével, az a készítmény, amely adott pillanatban a legmegfelelőbb a páciens számára. A módszer nagy előnye, hogy orvosi kezelések, és gyógyszerszedés mellett is alkalmazható, kiegészítő terápiaként. Így a gyógyulás folyamata felgyorsul, hamarabb helyreáll az egészség.

Bővebb infromációért keresse bizalommal Kaposi Györgyöt.

A pánikbeteg lehet médium?

A pánikbeteg valójában médium?
RTL Bulvár
2008-06-20 15:00:00
A tömegben vagy járműveken szorongó emberek spirituális nyitottságuk miatt küzdenek a pánikkal.

A spirituális jelenségek felbukkanása olykor valóban betegségek kialakulásához vezet, nem áll meg a rosszullétek szintjén. Bár a következő példa nem a médiumitással kapcsolatos, meg kell említenünk a létezését. Amikor egy két dimenzió között ragadt lélek testet keres magának az élők között, egy gyengébb aurájú embert kezd el kísérteni. Ennek jele a hirtelen személyiségváltozás és a családtól való eltávolodás. Előfordul, hogy a megszállt személy hangokat is hall, ami egy orvosban a skizofrénia alapos gyanúját kelti.

Ha valaki egyik pillanatról a másikra szenvedélybetegségek bűvkörébe kerül, például elkezd játékgépezni, inni vagy evéskényszerek gyötrik, az nem ritkán a személyes energiaterébe férkőzött kísértet műve. Az elhunyt ugyanis a fent említett „elfoglaltságokat” űzte még életében és nem hajlandó róluk lemondani, ezért van szüksége egy testre. Bár a megszállottak ritkán kerülnek orvos szeme elé, hiszen a kísértet befolyása alatt állnak és nekik nem az a céljuk, hogy bárki ki akarja gyógyítani őket szenvedélyeikből.

De létezik egy jelenség, amely valós pszichés problémát okoz, és a médiumi képességekkel áll összefüggésben. Ez a betegség egyre több embert gyötör napjainkban, ami elgondolkodtató, ha a kristály és indigó gyerekek növekvő létszámát is figyelembe vesszük.

– A legtöbb pánikroham mögött az áll, hogy nagyon ráhangolódnak a tömeget alkotó emberek rezgésszámára, energiáira a rosszulléttel küszködők. Azért lesznek pánikbetegek, mert átveszik mások érzelmeit, a fájdalmat, a kétségbe esést, a szomorúságot, a rettegést, és persze az örömöt is, csak a sok negatív energia elnyomja a pozitív erőket. Nem tudják azonosítani az érzéseiket, így nincsenek tisztában vele, hogy ezt a szorongást nem ők gerjesztik, csupán rájuk ragad – mondta el Uza Gitta, parapszichológus.

Ezek az emberek nagyon nyitottak, ha csak elsétálnak valaki mellett az utcán, aki tele van feszültséggel, negatív energiákkal, azonnal rossz érzésekkel telítődnek és úgy érzik, mintha menekülniük kellene. Ritkábban előző életben történt traumák okoznak fóbiákat, ezeket reinkarnációs utaztatással lehet felkutatni, és az utaztató egyben segít is feldolgozni a rossz emléket. Ha ezt megtörtént, a fóbia soha többé nem jön elő. A pánikbetegséggel küzdők nagyobb része azonban inkább érzékeny mások rezgéseire, ezért nekik is az a legjobb megoldás, ha egy tapasztaltabb médiumtól megtanulják kezelni képességüket, és többé nem kell félniük a pánikrohamoktól.